2011.12.08
LÁTSZOM!
Hajléktalan Művészek Fesztiválja
Bálint Ház
Leé József: Kellemetlen
Leé József: Nem panaszkodom
Leé József: Vers ( lak ) cím nélkül
Az Acapella kórus 2004.04. hónapban alakult Gruttó Györgyné vezetésével.
Alapító tagok: Kiss Lajosné
Holthonner Jánosné
Kolonics Béla
Cserháti Ferenc
Varga Gyula
Nagy László
Nagy Lászlóné
Valamennyi énekkari tag a győri Hajléktalan Otthon lakója volt. A kórus zenei aláfestés nélkül énekelt. A lakók életében ez volt szinte az első lehetőség, amikor ők is adhattak másoknak, s megélhették a sikert. Az együttest rendszeresen hívták nyugdíjas rendezvényekre, találkozókra, ahol gyakran a hallgatóság is velük együtt énekelt.
A „ Generációk egymás közt, egymásért” országos projekt keretében nevezett Ki-Mit-Tud?-on minden évben eredményesen szerepelt az énekkar. Az Acapella kórus a győri kórház ápolási osztályán több alkalommal fellépett, hiszen a tagok vallották: „ A zene testi-lelki gyógyír.”
2008-ban az énekkar vezetője nyugdíjba ment. Lakók és az intézmény vezetése is igényként fogalmazta meg, hogy szeretnék, ha az énekkar tovább működne.
Az énekkart igazi mentálhigiénés projekt keretében valósítottuk meg. Azt akartuk elérni, hogy az intézményünk valamennyi részlege képviseltesse magát, el akartuk érni, hogy más részlegen dolgozó kollégák, illetve külső segítők is részt vegyenek a munkában. A minőségi munkákon is igyekeztünk javítani. Ösztönöztük lakóinkat arra, hogy egyéni képességeiket is minél inkább megmutathassák. Bár az Acapella név megmaradt, gyakran zenei kísérettel énekelünk. Lakóink gitároznak, szintetizátoron játszanak.
Az eltelt időszakban sikerült egy összetartó jó közösséget kialakítani, ahol az énekkari tagok figyelnek egymásra, észreveszik a másik problémáját, s lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni egymáson.
Az elsődleges célunk az volt, hogy az énekkaron, az énekkarban a lakók jól érezzék magukat, és olyan lakók csatlakozzanak hozzánk, akik szeretnek énekelni.
Éppen ezért az énekhangunk nem tökéletes.
Igyekszünk, és amit nyújtunk szívből tesszük.
Turbók Nándorné és Nagy Antalné- Énekkarvezetők
A programváltoztatás jogát fenntartjuk. A rendezvényről kép- és videófelvétel készül. Minden résztvevő, aki a felvételeken feltűnik, csak a beleegyezésével nevesíthető, viszont semmilyen követeléssel nem élhet a felvétel készítőivel vagy a rendezvényszervezőkkel szemben.
© 2010-2011 http://www.latszom.com