08th of December

 

LÁTSZOM! ( I am visible!) – The Homeless Artists Festival 


Bálint Ház

 

 

 

„It’s an everyday feeling, almost familiar
That my existence depends on other people’s steps”

 

Leé József: Kellemetlen

 

 


„some step over me, others step on me”

 

Leé József: Kellemetlen

 

 

 

„Never give up! I owe it to myself.”

 

Leé József: Nem panaszkodom

 

 


„Scornfully, unconcernedly,
Anyone can trespass the premises of my destiny
Which have no walls, without knocking on them.”

Leé József: Vers ( lak ) cím nélkül

  • 0

Horváth Csilla

There are no translations available.


Mit jelent?

Gyerekkoromban is sokat rajzoltam, kamasz koromban verseket írtam, ezeket később kidobáltam. Amikor megszületett a gyermekem, együtt rajzoltunk sokat, amíg kicsi volt, általam kitalált mesékkel szórakoztattam, óvodás korában már beleszólt, együtt alakítottuk a mesét. Amikor a lányom kiment Amerikába, újból rajzolni kezdtem, csak magamnak. 2003. december 3-án lettem hajléktalan. 2004. februárjában egy átmeneti szállón laktam, az egyik lakótársam szólt, hogy létezik a Fedél Nélkül újság havi pályázata, arra küldtem be egy mesét, egy verset és egy rajzot. Azóta is kapcsolatban vagyok a FN újsággal. Részt vettem az EQUAL A/57-es programban is, ennek keretében alakítottuk meg a „VAGYUNK” Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesületét, melynek két évig elnöke is voltam. Világ életemben nyüzsgős voltam, szerettem létrehozni tárgyakat. Szívesen kötök, horgolok, hímzek, varrok apróságokat. Sokszor magam készítem az ajándékot lányomnak és unokámnak.




Jóslat

Sorsunkat majd elsiratják
jobb időknek jóllakott túszai.
Addig nekünk jut az utca, a hideg eső,
a kukák ragadós nyákkal bevont, talán értékesíthető vackai,


Az alkotás az életet jelenti. Pillanatnyilag albérletben lakom, dolgozom, két civil szervezetnek is végzek önkéntes munkát, de azért jut időm (egyre kevesebb) rajzolni, gobelint tervezni, verset, vagy novellát, esetleg mesét írni. Utóbbit főleg a most kilenc éves unokámnak, de ezek többsége is megjelent már kedvenc lapomban, a Fedél Nélkülben. Hajléktalan létben egy kicsit mást jelent az alkotás, mint egy biztonságos lakásban. Jól emlékszem, hogy amikor fapadon (éjjeli menedékhelyen) laktam, egy szociális munkás a saját pénzén vásárolt nekem ceruzát és rajzlapot. Szégyen, de akkor sem tudtam a nevét, és azóta sem vettem a fáradságot, hogy kiderítsem. Úgy rajzoltam, hogy a többiek tettek-vettek körülöttem, egyesek veszekedtek, mások véletlenül neki mentek az ágynak, amin ültem. Én belefeledkeztem a munkába, nem figyeltem rájuk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy csönd van, ott állnak körülöttem a társaim és szó nélkül, megilletődve nézik, hogyan alakul a kép. A részeges, tragédiák sorozatát átélő, ezerképpen lezúzott nők pedig úgy érezték, mégiscsak kaptak valami jót az élettől. Szemtanúi lehettek, hogyan készül egy „műalkotás”. Rövid időre rávettem őket, hogy megbékéljenek önmagukkal és a társaikkal.